Ádám, autista kisfiunk 2013 nyarán született. Születése rendben zajlott, 3500 grammal és 52 centiméterrel tökéletes kisbaba volt. Minden fejlődési szakaszt időben teljesített kúszott, mászott, ült, állt és járt is időben. 2,5 éves kora körül kezdett feltűnni, hogy figyelme nem annyira jó, mint korábban, úgy tűnt mintha nem hallana jól.

Megvizsgálták és megállapították, hogy a dobhártyája mögé lerakódott váladék miatt kb. 25 dB-lel rosszabbul hall, mint kortársai. Ennek okán a beszéde 3,5 éves korában is csak a szavak első szótagjának kimondására korlátozódott pl. vonat = vo.

Ádámot 2017 februárjában műtötték, orrmanduláját kivették és tubust is kapott mindkét fülébe. A kezelőorvos javasolta, hogy a gyorsabb beszédfejlődés érdekében vigyük el Ádámot logopédushoz. Korábbi tapasztalataink alapján a GEM Kognitív Klinika jutott eszünkbe, és 2017 áprilisában Ádámot elvittük felmérésre. A felmérés eredménye alapján heti 2×3 óra fejlesztéssel kezdtünk 2017 májusában, kognitív, mozgás és logopédia területén. Bár eleinte volt bennünk némi izgalom – Hogy fog viselkedni Ádám egyedül? Tudják-e megfelelően kezelni őt? Nem fog-e hiányozni anya vagy apa? Ádám olyan nagy lelkesedéssel járt a terápiákra, hogy ez az izgalom gyorsan eloszlott. Soha nem volt olyan eset, hogy Ádám akár egy kicsit is keserű szájízzel ment volna a terápiára! Később láttuk és tapasztaltuk, hogy a terapeuták olyan hatalmas türelemmel és szeretettel közelednek kisfiunk felé, és olyan színvonalasan foglalkoznak vele, hogy Ádám még a nyári szünetekben is menni akart a GEM Klinikára „játszani”!

Egyik ismerősünknek is ajánlottuk a GEM Klinikát, aki végül is elvitte kisfiát. Így összegezte tapasztalatait: ez az első olyan hely, ahová a gyerek nem sírva megy be és a végén nem akar kijönni!

2017 augusztus elején meglepetésünkre Ádám – még alig-alig érthetően – de elejétől végéig elénekelte az „Erdő szélén házikó” című gyerekdalt. Innen kezdve a beszéde és más képességei is látványosan javulni kezdtek. A gyorsabb beszédfejlődés érdekében beiktattunk neki még Prompt és Tomatis terápiákat is – szintén a GEM Klinikánál. Kialakult Ádámban egy nagyon magas szintű feladattudat, amelynek az iskolában is nagy hasznát veszi. Az óvoda befejezésére Ádám már elég jól beszélt, rengeteg verset, mondókát és éneket ismert, önállóan öltözött, vetkőzött.

Iskola előtt Ádámot is felmérte a szakértői bizottság. A bizottságokról sokféle dolgot hallottunk – javarészt nem pozitív jellegűeket. Számunkra a legváratlanabb dolog az volt, hogy a szakértői bizottság megdicsérte Ádámot (kis csoportos, ép értelmű osztályt javasoltak neki), és elismerően szóltak a GEM Klinikáról mondván: látszik hová jár az Ádám, ugyanis azok a gyerekek akik a GEM-be járnak, rögtön tudják az asztal és a szék láttán, hogy feladat következik és azt sikeresen megoldják!

Ádám pillanatnyilag az általános iskola első osztályát járja. Az osztály egyik legjobb tanulója. Ádám az iskolába is „játszani” jár, nagyon nagy örömmel és lelkesedéssel. Hetente egy napot az iskola mellett a GEM Klinikára jár „játszani” és ezt az egy napot a klinikán meg szeretnénk tartani a jövőben is!

Ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket a GEM Kognitív Klinika minden munkatársának azért a sok erőfeszítésért és szeretetért, amivel hozzájárultak Ádám fejlődéséhez!!!

Tamás